Újjászületés Epilógus

Összezavarodva néztem az előttem álló két alakra. Már semmit sem értettem. Ezzel nem voltam egyedül.

Hárman álltunk a két kapu közötti ösvényen. Jól ismertem már… Mindig itt találkoztunk St. Peterrel.

Itt adta meg a lehetőséget, hogy újjászülessek. Itt tudtam meg azt is, hogy létezik Lorena, és akkor is itt várakoztam, amikor Jacob Black testvérévé váltam és vérfarkas lettem.

Jól emlékszem arra a napra és az előzményeire is:

Miután beavattuk családunkat a titokba, kaptak pár percet, hogy megemésszék a hallottakat, aztán St. Peter magához hivatott.

Elmondott mindent a következő életemről, azonban az ügyben, leszek-e én is farkas, már nem tudott választ adni.

Csak három hónapot töltöttem igazi emberként. Ez idő alatt mindahányszor próbáltam megértetni Edward-dal, ki is vagyok.

Hiába adtam teljesen valós válaszokat, nem akart nekem hinni.

Dühbe gurultam. Átváltoztam.

Abban a pillanatban éreztem, ahogy Rá néztem… Minden kötelék elszakadt, s helyette csak egy láncolt a Földhöz, Ő.

Bevésődtem.

Ezután Edward már könnyebben hitt nekem, s csodálatos hónapokat töltöttünk együtt.

Persze eleinte a falka ezt nem nézte jó szemmel. A Cullen-család, Jacob és Bella kivételével mindenki úgy tudta, hogy Jacob húga vagyok.

Aztán egy napon – az utolsó napomon – minden megváltozott. Meghaltam – újra.

De miért? Egyetlen sérülésem se volt, csodásan éreztem magam.

Hárman álltunk a két kapu közt.

Hármunk közül csak az tudta a válaszokat, akit én nem ismertem, St. Peter szemmel láthatóan viszont igen.

A harmadik személy: Egy nő. Hullámos, hosszú, aranybarna haja lágyan omlott a vállára, s smaragdzöld szemei… Még egy görög istennő is megirigyelné a szépségét.

De várjunk csak! Olyan ismerős…

Az nem lehet…

- Déméter, mit keresünk mi itt? – kérdezte felettébb számon kérő hangon St. Peter.

Az állam viszont a padlót súrolta.

Most komolyan a Föld istennője áll előttem?

- Dé… Démétér…? – dadogtam összezavarodva.

Az istennő rám tekintett. Mélyen a szemembe nézett.

Szemei többféle érzelmet mutattak, de a legerősebb, amit kivettem belőle, az a szeretet.

- A lányomért jöttem! – jelentette ki határozottan a szemeimbe nézve, s karjait ölelésre nyitotta.

A lányáért?

Nem várt tovább, ő maga vont karjaiba, s szorosan ölelt.

Értem?

- Már annyira hiányoztál! – suttogta a fülembe.

Én? Én lennék a Föld-istennő lánya?

Mi folyik itt?

Ha kíváncsi vagy a folytatásra tarts velem és a: Rebirth 2: Secret-tel.

U.i: Már elkezdtem írni az első fejezetet, és azt beszéltem barátnőmmel, Livivel, hogy jó lenne a heti 1 friss... Majd még meglátjuk! ;))

A gépelésért köszönet: Cherry~Libricica

Démétér ruhája