Még nem is jártunk „hivatalosan”, mikor már híre is ment az iskolában a „szerelmünknek”.
Jack és én rengeteg időt töltöttünk együtt, otthon és a suliban is egyaránt.
A család örült boldogságunknak, azonban biztos voltam benne, hogy Anya és Apa nem hisz nekünk.
Sokat használtam a pajzsomat is, mikor nem akartuk gondolatainkat és érzéseinket közzé tenni.
Edward eleinte nem is reagált. Fortyogott a dühtől, még a motoros akció miatt, de lépni nem mert a következmények végett, így kerülni próbált minket.
Ezt viszont mi nem hagytuk Jackkel. Próbáltunk mindig a közelében enyelegni.
Sokszor tűnt úgy, hogy csak Bella karjaiba üldözzük, azonban ezt viszont Bella nem hagyta…
A lány egyre többet járt le a „mi farkas barátunkhoz”.
Persze ebből lettek viták is, de Edward mindig túl hamar bocsátott meg…
Rögeszmésen ragaszkodott a lányhoz…
Jackkel folyamatosan próbákra jártunk.
Szépen lassan kezdtünk megnyílni a többiek felé. Megismerkedtünk jó pár emberrel, köztük Bella barátaival is.
Az egyik lány, Jessica, féltékeny volt rám, természetesen Jack miatt, pedig egy Mike nevű fiúval járt.
Mikor Mike kezdett féltékenykedni, akkor mászott rám. Amit se én, se Jack, se szüleim, se keresztszüleim, akik Jasper és Alice; de még Edward sem nézett jó szemmel.
Ha meglátta valamelyikük Mike-ot a közelemben, azonnal „intézkedni” kezdtek.
Az iskolában Alice, Emmett, Edward és én voltunk Cullenék, míg Jasper, Rosalie és Jack volt Hale.
Hogy is fogalmazzak, senki se lepődött meg igazán, mikor az a pletyka kezdett terjengeni, hogy Jack és én egy pár vagyunk.
Pedig csak nagyon-nagyon közeli barátok voltunk, „igazi” testvérek.
Persze nem bántam a pletykát…
Két okból:
Egy: Edwardon kezdtek látszódni a vacillálás jelei. Észrevette Bella különös „eltűnéseit”, s közben, hogy mennyire eltávolodtunk egymástól.
Második: Hogyha nem lennék teljes mértékben és visszavonhatatlanul szerelmes Edwardba, akkor még lehetséges is lenne, hogy beleszeretnék Jackbe.
De, csak ha nem lenne Edward.
Ha nem ismerném azelőttről…
Péntek délután egyedül mentem vadászni – kellett egy kis egyedüllét.
Azon a partszakaszon voltam, ahova a „volt” motorommal jöttem, ugyanis vettem magamnak egy jobb, újabb modellt.
Békésen üldögéltem, az erdőben madarak csicseregtek, az óceán a partot, a sziklákat nyaldosta. Aztán, egyszer csak mérhetetlenül elfáradtam és a sötétség magával ragadott…
Fényes pompában tértem magamhoz. Nyugodt, békés fehérség. Finom illatok, játszadozó kisállatok, csörgedező patak.
Először fel sem fogtam, hogy hol vagyok, azonban, mikor rájöttem, ijedten sikítottam fel.
- Peter!
Az állatok ijedten szaladtak széjjel, mellettem pedig a vígan kacarászó Peter tűnt fel.
- Ugye ez most csak vicc?! – förmedtem rá.
- Nem, kislány, ez…
- Meghaltam? – sikítottam megint.
Peter elmosolyodott, majd komoly arcot öltött.
- Nem, nem haltál meg, de…
- Meg fogok? Vagy mi? Mit keresek itt? – kérdeztem kétségbeesetten.
Nem halhatok meg! Megint! Esélyem sem volt Edwardnál!
- Ha nem szakítanál folyton félbe, már rég tudnád, miért „hívattak” ide! – förmedt rám.
- Sajnálom – sunytam le a fejemet.
- Na, azért! – bólintott elégedetten.
- Akkor… - kezdtem tétován.
- Hajh… Azért vagy itt, mert…
Az az igazság,hogy már kész van az egész fejezet, csak drága Livimnek már nem volt ereje legépelni, szal ne haragudjatok ránk! :)
Remélem elég érdekesre sikeredett! :)
Puxa
