Újjászületés 19.f

( Lorena szsz.)


A szobában mindenkin a rémület lett úrrá, de csak az arcokon. Mozdulni egyelőre senki sem mozdult…

Egyedül csak én nem féltem.

- Megkaphatom az innivalóm? - fordultam nagymamám felé.

Esmé végre magához tért és odanyújtotta a poharamat… Ezzel egy időben kezdtek el a többiek is mozgolódni.

- Miért jönnek? Honnan tudták meg? Mi lesz most? ...

… Ilyenek és ehhez hasonló kérdések hangzottak el egyszerre. Én csak némán figyeltem a családom kétségbeesettségét - közben italomat kortyolva -, de nem tudtam mit csinálni. Nem mondhattam, hogy:

„ - Nyugalom, úgysem lesz semmi baj, hisz tudják, ki vagyok… Egyébként pedig Nessie vagyok, és csak azért jönnek, hogy megtudják, hogy hogyan kerülhettem vissza az élők sorába stb. … stb. … ”

Szerintem idiótának néztek volna, bármennyire is szeretnek.

Így, félelem híján, fogtam magam, kivittem a már megüresedett poharamat, majd megfogtam újonnan kapott babáimat és a babaházban játszottam velük.

Körülbelül öt-tíz perce játszhattam, mikor is családom tagjainak feltűnt, hogy nem vagyok velük, hanem a nappaliban játszom.

Hát igen… Külső szemszögből egy halára ijedt kislánynak tűnhettem.

- Ne félj, Bogaram! Nem hagyjuk, hogy bántsanak! - jött oda hozzám Anya és az ölébe vett - Azonnal el kell tűnnünk! - fordult a többiek felé.

- Ne! - visítottam, mire 11 vámpír nézett rám értetlenül és meglepetten.

- Kicsim, muszáj elmennünk! - nyugtatott Anya.

„ De nekem mindenképp találkoznom kell velük ” - gondoltam - Én nem akarok elmenni sehova a családomtól! - nyavalyogtom fennhangon, koromhoz illően.

- Jajj, Kincsem! - sóhajtotta Anya és Apa egyszerre.

- Nem fognak bántani… - motyogtam - Érzem, hogy nem lesz semmi baj! Sőt, tudom! - néztem a többiekre határozottan.

- Érzed, mint egy látomást? - csillant fel nagyapa szeme.

- Csak nem Alicé váltál?- próbált poénkodni Apa.

- Nem, csak… Érzem - válaszoltam mindkettejüknek, azonban nagyapám szeméből továbbra sem tűnt el a csillogás… Biztos képességben reménykedik…

- Demetri úgyis a nyomunkra bukkanna – sóhajtotta végül nagyapa.

- Ezt nem gondolod komolyan?! - csattant fel Edward.

- Edward! Nem tudhatjuk mit akarnak -válaszolt nyugodtan.

- Dehogynem! Hisz Loli különleges! Biztos el akarják majd vinni! - kiabált, s föl-alá kezdett járkálni, majd végül megakadt a szeme rajtam. Tele volt szeretettel és féltéssel a tekintete...

Lassan kimásztam Anya öleléséből és elindultam Edwardhoz. Odaérve rögtön a karjaiba kapott. Szemkontaktust teremtettem vele, majd arcát simogatva kezdtem el nyugtatni.

- Sss… Nem lesz bajom… Nem fognak bántani… - suttogtam.

Edward egyre lassabban vette a levegőt, míg végül lenyugodott. A család meghökkenve figyelt bennünket.

- Elismerésem Loli! - szólalt meg Jasper. - Szépen lenyugtattad! Még rám se volt szükséged! - mosolygott, mire én elpirultam.

Ezután pár másodpercnyi csend állt be a szobába, amit csak az én, emberekénél lassabban verő, szívem tört meg.

- Akkor maradunk? - szólalt meg végül Apa.

- Igen - felelte Alice. - Láttam , hogy eljönnek, majd mennek is Loli nélkül, de hogy mi lesz közte az sötétség.

- Ezek szerint, csak kéne valami tartalék terv - szólalt meg Edward, de közben még mindig engem tartott.

A többieknek ez ellen semmi kifogásuk nem volt, így elkezdtek menekülési terveket gyártani. Nem szóltam közbe, csak egyenletesen Edward illatából lélegeztem… Olyan jól esett.

Nem érdekelt a párbeszédük… Tudtam, hogy Aroék úgysem fognak bántani, csak kíváncsiak lesznek az egész történetemre, hisz legutóbb épphogy csak elmondtam nekik valamit.

Arra kaptam fel a fejemet, hogy Edward halkan felmordult, és meredten Alice-t nézi, akárcsak a többiek.

Alice szemei egy pillanatig a semmibe meredtek, majd vissza is tért és gyorsan az órára pillantott.

- Egy óra múlva itt lesznek - jelentette ki.

Újjászületés 18.f

(Lorena szsz.)


- Megjöttek! - kiált apa. Jasper, Alice, Esmé és Edward pedig kiindulnak a ház elé, hogy fogadhassák rég látott barátaikat.

Avagy barátainkat. Lehet, hogy még Lorenaként nem találkoztam velük, azonban Nessie-ként igen.

Igen, bizony! Már visszatért a memóriám, és igazán örülök. Persze a családból senki sem tudja. Még Edward sem!

Mikor egyéves lettem, aznap este újra találkoztam Szent Peterrel. Ő pedig a legtöbb emlékemet visszaadta. Mármint, mindenre emlékszem, csak néhány helyen homályosan. Edward pedig azért nem tudja, mert a gondolataim ezen részét lezárták előle. Egyszóval, ha bármi olyanra gondolok ami előző életemmel kapcsolatos azt Edward nem látja.

Valamint még nincs egyetlen képességem se. Peter azt mondta, hogy majd lesz és hogy legyek türelmes. Most nem vagyok épp türelmes…

Anya épp egy sokkal kényelmesebb és számomra szebb ruhát ad rám, majd újra fésülni kezdi a hajamat.

- Edward! - hallom meg lentről Tanya örömteli hangját. Biztos azt hiszi, hogy majd pont ő fog kelleni Edward-nak. Fel sem tűnik, és egy mérges sóhaj, majdnem morgás hagyja el a számat.

- Valami baj van? - húzza fel Anyu a szemöldökét.

- Semmi baj, Anyu! Sajnálom! - motyogom, s közben próbálok a lenti eseményekre koncentrálni, azonban gondolom lent is hallották, hogy valami bajom van és abbahagyták a beszélgetést. Apa toppan be a szobámba.

- Mi baj, Kisasszony? - érdeklődik, majd körbevizslat, s közben hümmög hozzá.- Azt hiszem baj van - jelenti ki határozottan.

- Ugyan mi? - ijed meg Anyu. Apa pedig felkap az ölébe és pörgetni kezd.

- Túlságosan is csinos a Kisasszony! - mosolyog rám és puszit nyom a homlokomra. Anya hangosan fújja ki a levegőt.

- Emmett, ne ijesztgess! - motyogja.

- Mi a baj, Kislányom? - fordul vissza hozzám.

- Semmi…- motyogom, majd arcomat a nyakához fúrom és egy puszit nyomok rá. Apa nevetni kezd. - Mennyi ajándékot kapok? - csillan fel a szemem és szüleimre pillantok.

- Először is megismerkedsz a család jó barátaival, majd aztán meglátjuk, hogy mennyire leszel jó kislány - mondja Anya viccesen.

- Akkor induljunk is! - pattanok ki Apa öléből és indulok el lefelé. Hirtelen Apa újra a karjaiba kap, majd a nyakába ültet és úgy sétál le velem a nappaliba. Az utolsó lépcsősorra érve családom hangos éneklésbe kezd:

- Boldog szülinapot! Boldog szülinapot! Boldog szülinapot, Lorena! Boldog szülinapot! - majd mind tapsolni kezdenek.

- Köszönöm! - ujjongok, majd sorra megölelem családom tagjait. Bár Edwarddal elég nehéz volt, hisz ő nem tudhatja meg, hogy szerelemmel szeretem. Milyen is lenne, ha egy kétéves beleszeret a nagybátyjába?

Edward mellett szorosan Tanya állt. Próbáltam kedvesen mosolyogni rá,de szerintem csak egy gúnyos mosolyra futotta. Ez van! Nem kéne úgy rámásznia Edwardra!

Hirtelen Jasper halk kacagására lettünk mind figyelmesek.

- Mi a baj, szívem? - kérdezte tőle Alice.

- Semmi csak… - kuncogott tovább, én pedig fülig pirultam. Bár sokkal halványabban , mint az emberek szoktak. - Szerintem Tanya, ne nyomulj annyira Edwardra!

Először mindenki értetlenül nézett Jasperre, majd mikor észrevették pirosas arcomat, mind kacagni kezdtek.

- Csak nem féltékeny az ifjú hölgy? - nevetett Edward, majd az ölébe kapott. Arcomat elrejtve válaszoltam:

- És ha igen?...

Most meg mindenki abbahagyta nevetést… Ez idegesítő. Miért kell mindent egyszerre csinálniuk?

- Amúgy kik ők? - próbálok terelni. Nagypapi, azaz Carlisle tér magához először.

-B ocsáss meg, Angyalkám! - mosolyog rám szelíden. - Ők a Denali-klán tagjai, akikre vártunk. Ők Elezar és Carmen- mutat az illetőkre. - Kate… Irina… És melletted Tanya.

- Helló! - köszönök angyalian. - Lorena Lilian Cullen, de a Loli-t jobban szeretem.

- Igen, tudjuk ki vagy! - mosolyog rám Carmen. - Ölbe vehetlek?

- Persze… - felelem bizonytalanul. Edwardra, majd Tanyára nézek, végül átmászom Carmen karjaiba.

- Milyen nagy vagy! - csodálkozik egyfajta áhítattal a szemében. Elezar, Kate és Irina is közelebb jön hozzám, míg Tanya egy nagyon picit megszeppenve áll Edward mellett.

- Igen, kicsit gyorsan növök! - fintorgok, ami mindenkit mosolygásra késztet.

Miután újra megismerkedtem a Denali- családdal, felvágtuk a tortámat. Hatalmas volt. Nem értem Alice miért vesz ekkorát, mikor úgyis csak én fogom megenni.

Utána az ajándékaimra került a sor. Nagyiéktól könyveket kaptam, Alicetől és Jaspertől ruhákat és kiegészítőket. Anyától és Apától babákat és plüssöket. A Denaliktól pedig egy nagy babaházat.
Edwardtól pedig egy gyönyörű, arany pillangós nyakláncot kaptam. Annyira megtetszett, hogy a nyakába ugrottam és egy nagy cuppanós puszit nyomtam az arcára, majd rögtön el is pirultam.

- Nehogy elrabold tőlem a Kislányom, Edward! - fenyegette meg Apa játékosan. Edward csak megforgatta a szemét, majd mosolyogva fordult ismét felém.

- Tetszik?

- Nagyon! A pillangók annyira szépek!Köszönöm! - öleltem meg megint.

- Örülök, hogy tetszik! - mosolygott rám a féloldalas mosolyával, és a szívem valamivel gyorsabban kezdett el verni. Elpirulva másztam vissza Anya ölébe. Ő csak egy puszit nyomott a homlokomra.

Alice épp a konyhából táncolt befelé egy pohár eperlével, amikor hirtelen megállt és szemei elködösödtek. Jasper rögtön mellette termett, Esmé-vel egyetemben aki a poharat kapta el, ami kiesett a kezei közül.

- Édesem, mit látsz? - kérdezte Jasper.

- A Volturi… - erre a szóra mindenki megdermedt -, idejön… Loli miatt… -suttogta a végét már sírással és ijedséggel vegyes hangon.

A nappalira halálos csend szállt… Mindenki meg volt ijedve, kivéve én, aki tudtam mindent…

Úgy tűnik nem várnak tovább…


Raktam fel képeket!

Újjászületés ízelítő!!!

(Lorena szsz.)

- Valami baj van? - húzza fel Anyu a szemöldökét.
- Semmi baj Anyu! Sajnálom! - motyogom, s közben próbálok a lenti eseményekre koncentrálni, azonban gondolom lent is hallották, hogy valami bajom van, és abbahagyták a beszélgetést. Apa toppan be a szobámba.
- Mi baj Kisasszony? - érdeklődik, majd körbevizslat, s közben hümmög hozzá. - Azt hiszem, baj van - jelenti ki határozottan.
- Ugyan mi? - ijed meg Anyu. Apa pedig felkap az ölébe és pörgetni kezd.
- Túlságosan is csinos a Kisasszony! - mosolyog rám és puszit nyom a homlokomra. Anya hangosan fújja ki a levegőt.
- Emmett, ne ijesztgess! - motyogja.



Már elkezdtem írni a 18. fejezetet...Majd meglátjuk sikerül-e ma feltenni. Nem akarom két részre bontani...

Újjászületés 17.f 2/2

Először is...
Nagyon szeretném megköszönni a 30 rendszeres olvasót... Valamint a héten sikerült a blognak a 10000-es látogatottságot elérni! XD
És ennek igazán örülök!!!
És szeretnék bocsánatot kérni, hogy ennyit kellett várni az új fejezetre...
Úgyhogy tessék...!
( Jah, és majd elfelejtettem ez az 50. blogbejegyzés! :D Örüljünk!!! )
És még azt is megjegyezném, hogy nem vagyok valami jó az érzelmek kifejtésében, így előre is sajnálom, hogy nem tudom annyira kifejezni Edward érzelmeit...:-(






(Edward szsz.)


Dátum: 1978. jún. 22

Ma van Lorena, azaz Loli második születésnapja. Hihetetlenül aranyos kislány, és roppant gyorsan nő, már most hét-nyolc évesnek mondható. Az egész család megijedt először, hogy ez a kis csoda milyen gyorsan nő, azonban Alice mindenkit megnyugtatott, hogy nem lesz semmi baja. Egy idő után, mikor olyan tizennyolc-tizenkilenc éves lesz kinézetre, meg fog állni a változása, és örökre olyan is marad.

Lányok, sőt az egész család lázban ég. Mindenki teljes mértékben a buli részleteit tökéletesíti.

Carlisle és Esmé rettentően boldogok, hogy született unokájuk , akit lehet babusgatni, kényeztetni és valamilyen szinten el tudta velünk feledtetni a Nessie hiánya miatt érzett fájdalmunkat.

Alice persze mindent előre lát és mindent tökéletesen meg akar szervezni. Folyton vásárolni járogatnak Rosalie-val és Lolival, ugyanis gyors növekedése miatt mindent hamar kinő.

Jasper boldog, hogy boldog a családja és felesége. Loli őt is, mint mindnyájunkat, elvarázsolt. Emmett komolyodott valamit, de csak nagyon keveset. Éppen annyit, hogy amikor kell, ő a legvédelmezőbb apa a világon, és ha kell, ő Loli legjobb barátja is. Mindig nekünk, fiúknak sírja el, hogy időnként mennyire unja, hogy ilyen gyorsan nő, ugyanis ugyanúgy, ahogy mi sem, ő sem imádja a vásárlást.

A lányok, mikor vásárolni akarják vinni, ő akkor mindig fintorog, ilyenkor szokott Emmett felkiáltani:

„ - Az én lányom! - majd felkapja Lolit és körbepörgeti a levegőben. ”

Annyira tudom irigyelni.

Loli igazi változást hozott az életünkbe. A búskomor családot egy örökké mosolygóvá változtatta. Mindenkit elbűvölt. Még engem is…

Amikor megtudtam, hogy Rosalie terhes, természetesen örültem neki, de belül gyötrődtem, hogyha vele megtörtént, Nessie-vel is megtörténhetett volna és akár én is apa lehetnék.

Mindig, mikor Emmett-re néztem, keserű irigység és bánat fogott el, majd az önsanyargatás. Miért is hagytam, hogy visszamenjen Volterrába? Miért nem mentem vele? Talán nem halt volna meg? Talán most is itt lehetne, és velünk együtt sürögne-forogna a buli előkészületi őrületében? Vagy talán ha nagy szerencsénk lett volna, akkor a saját kislányunk, vagy kisfiunk buliját szerveznénk?

- Edward! - kiált rám megrovóan Jasper.

- Bocs! Abbahagyom! - motyogtam.

- Kösz! Inkább segíts felfújni ezt a milliónyi lufit! - könyörög.

- Rendben… - sóhajtom.

Elkezdtük a lufikat felfújogatni, míg fent az emeleten a zajokból ítélve Rosalie épp Lolit fürdette. Alice és Esmé az ajándékokat pakolta be a nappaliba, Carlisle és Emmett pedig kint várták a Denali-klán érkezését.

Egyedül ők tudtak Loli mibenlétéről, senki más…

Féltünk, sőt rettegünk, mi lenne, ha a Volturi tudomást szerezne Loliról. Bár egyenlőre semmi különleges képesség nem mutatkozott nála és emberi ételt is fogyaszt. Ezenkívül semmi különlegesebb nincs benne. Ugyanúgy fogyaszt vért is, a bőre hófehér és kemény, mint a márvány és ugyanúgy csillog napfényben, mint a mi bőrünk.

- Jajj, anyu ne már! - nyavalyog fent Loli, majd egy ajtócsapódás, utána pedig a rózsaszín, puha, bolyhos fürdököpenybe bújt Loli kacagva szalad le lépcsőn.

- Edward! - kiált fel, mikor meglát és már fut is felém. Ösztönösen tárom szét karjaimat és ő rögtön közéje pattan.

- Mi a baj? - kérdeztem kedvesen mosolyogva, miközben vizes haját simogatom. Rosalie egy törölközővel a kezében sétál lefelé, kissé megbántottan.

- Anya egy rózsaszín förtelmet akar rám adni! - nyavalyog, s közben arcocskáját nyakhajlatomba rejti. Én, Jasper és Emmett azzonal hatalmas kacagásban törünk ki.

- Edward! - szól rám figyelmeztetően nővérem.

- Rose, ha nem akarja akkor ne erőltesd rá! - próbálom meg jobb belátásra téríteni.

- Jól van, akkor öltöztesd te föl! - morogja sértetten és felhúzza az orrát, majd elindul vissza Loli szobájába. A kisasszony mocorogni kezd a karjaimba.

- Tudod… - motyogja. - Kíváncsi lennénk, hogy te mit adnál rám és biztos vagyon benne, hogy nekem jobban tetszene, mint az a fodor csoda odafönn, de ha nem bánod… - És már ki is ugrott a karjaimból.

- Ugyan kislány! - mosolyogva borzolom össze a haját. - Menj és tedd boldoggá a család többi tagját!

- Oké… - sóhajtja, majd elindul felfelé. Nővérem gondolatai igazán boldogok, de azonban megérti lánya érzéseit is, így mire Loli felér, addig egy másik, Loli számára sokkal tűrhetőbb ruhát vesz elő. Amint a kislány a szobájába érve megpillantja az új ruhát, boldogan kacagva öleli át édesanyját.

- Köszönöm, Anyu! - kiáltja.

- Ugyan, Kincsem! - simogatja lánya haját, majd elkezdi újra kifésülni. Az egész család gondolatai boldogságról árulkodnak.

- Megjöttek! - kiált Emmett. Jasper, Alice, Esmé és én kiindulunk a ház elé, hogy fogadhassuk rég látott barátainkat.

Újjászületés 17.f 1/2

/Rosalie szsz./



4 hónap telt el azóta, hogy megtudtam, hogy terhes vagyok. A hasam már akkora, mint egy 9 hónaposé. Carlisle szerint hamarosan meg fog születni, ezért már nem jár be dolgozni se.

Emmettel a fellegekben járunk. Ő kislányt szeretne, én pedig egy kisfiút. Természetesen tökéletesen mindegy, hogy milyen nemű, fő hogy lesz. Ő már így is egy kis csoda számunkra.

Kisbabánk idáig mindig úgy fordult, hogy Carlisle nem tudta megállapítani a nemét. Alice persze tudja, de nem hajlandó elárulni, még Edward elől is titkolja. Csak azt tudjuk, hogy ő már mindent megvett a kicsi számára amire elsőre szüksége lesz, de ezeket is úgy eldugta, hogy nem találjuk. Hát igen. Nem tudtuk türtőztetni magunkat Emmettel, így kutakodni próbáltunk, azonban semmit nem találtunk.

Nevet még nem nagyon választottunk, mivel úgy gondoljuk, hogy ha megszületik és már egy picit jobban ismerjük, könnyebb lesz nevet választani. Tudjátok... Csak ránézel és ami hirtelen az eszedbe jut… Hogy ez lesz számára a tökéletes név…

Egyet viszont biztosra eldöntöttünk: a kicsi nem fogja megkapni Nessie nevét. Pedig, ha lány lesz szívem szerint ezt a nevet adnám neki, hisz ő volt az "első" gyermekem… És pontosan ezért is döntöttünk úgy, hogy nem kaphatja meg ezt a nevet… Az csakis az övé és senki másé…

Mióta kiderült a terhességem, Emmett nem enged vadászni menni… Na, jó az elején még úgy kábé 5 napig engedett, de utána már nem, így mindig hoztak nekem állatvért. Furcsamód Carlisle először donorvért akart adni, de azt a kicsi nem fogadta el. Teljes mértékben undorodtam tőle.

Most is épp a földszintre tartok, mert megint szomjasnak érzem magam. A nagy pocakom miatt nem rohangálhatok már, így lassan emberi tempóban kell megtennem az utamat a konyháig.

Már épp az utolsó lépcsősor tetején álltam, amikor éles fájdalom hasított a hasamba, utána pedig rögtön valami nedves csorgott le a lábamon. Kezemet a hasamhoz kapva néztem le a lábaimhoz, ahol egy kisebb tócsa vett körül. A következő fájdalommal együtt jutott el teljesen a tudatomig, hogy elfolyt a magzatvizem.

- Carlisle! Emmett! - kiáltottam, mire a két említett azonnal előttem termett. Mozdulni nem bírtam, vagy nem mertem, nem tudom melyik a helyes szó rá, így csak a fejemmel alig láthatóan a lábam felé böktem, mire mindketten egyszerre kapták oda tekintetüket.

- Emmett, hozd a vizsgálóba! - utasította apám férjemet, aki már óvatosan karjaiba is vett és halkan nyugtató szavakat mormolt a fülembe. - Esme! Alice! Edward! - szólitotta a többiket.

Nem igazán tudtam rájuk figyelni, hogy ki mit csinál, vagy hol van. Csak férjem kezét szorongattam és tekintetemet szemei és a plafon között váltogattam. Egy-egy élesebb fájdalom alkalmával jobban szorítottam a kezét. A többiek beszédéből csak annyit vettem ki, hogy Jasper nem bírta perpillanat itthon, így elment.

De nem tudott most különösebben érdekelni. Földöntúli boldogság szállt meg, hisz most fog megszületni a kisbabánk. Akiről, igaz alig tudunk valamit, mégis…

Szavakkal nehéz megfogalmazni mit is érzek most…

A fájások elég hamar követték egymást. Carlisle mosolyogva mondta, hogy szerinte a kicsi már igen meg akarhat születni.

Kábé két órányi vajúdás után Carlisle kijelentette, hogy itt az ideje, hogy megszülethessen. Folyamatosan nyomtam, miközben Emmett kezeit ripityára törtem.

Nem tudom, mennyi idő telhetett el már, amikor egyszer csak Carlisle boldogan megszólalt:

- Már látom a fejét! Fekete haja van! Rajta Rose! Már nincs sok hátra! - bíztatott apám.

Két nyomás után egyszer csak megszűnt minden fájdalom, és egy istenien angyali kisbaba sírás töltötte be a szobát.

- Kislány! - kiálltott fel boldogan Emmett és Carlisle egyszerre.