- Felébredt! – hatolt tudatomba keresztanyám sikkantása, s ezzel egy időben hallottam, hogy mindenki a szobámba indul.
Egy szív dobogását is hallottam, így valószínűleg Bella is itt tartózkodott.
Hallottam, hogy ő is felfelé tart és úgy tippeltem, hogy Edward is vele van.
Ezt a pillanatot választottam ki, hogy kinyissam szememet, és ez volt az a pillanat is, amikor családom összes tagja a szobába „robbant”.
- Lorena! – kiáltotta Anya és Apa egyszerre, majd már ölelésükben is találtam magam.
Utánuk Esme is a közelembe férkőzött, ő is jól megölelgetett, majd Jasper és Carlisle következett.
- Mi történt? – kérdeztem. Nem értettem a reakciójukat.
Edward, Bella és Jack abban a pillanatban lépett be a szobába, mikor Lorena megválaszolta a kérdésemet:
Miután visszatértél – visszatértünk -, elájultál.
- Óóó – meglepett voltam. – Ki talált rám?
Apa.
- Emmett – hangzott a két válasz. Az egyik Lorenától, a másik Edwardtól.
- Emlékszel, hogy mi történt veled? – kérdezte Carlisle.
- Hát…
„Van valami jó ötleted?” – kérdeztem fejben Lorenától. Meglepetésemre, válaszolt.
Mondd azt, hogy gyakoroltál, és túlhajtottad magadat.
Szó szerint elismételtem.
- A táncot? – kotyogta közbe Bella.
- Igen – vágtam rá. Csak a család tudta, hogy valójában a képességemre gondoltam.
Jack jött oda hozzám és szorosan átölelt. Egyik részem örült a baráti ölelésnek, a másik felem viszont repesett a „szerelemtől”.
Peter szavaira hallgatva, hagytam most Lorenát érvényesülni. Éreztem, ahogy még mindig ura vagyok ugyan a testemnek, viszont éreztem Lorena akaratát is.
Ezen reakciómra – reakciónkra – Jack még szorosabban ölelt át. A családom mosolyogva figyelt bennünket, Edwardot kivéve.
Ha nem csalt a szemem, akkor ő féltékeny lett. A következő pillanatban pedig már Bellát magával húzva tűnt el.
A féltékenységének örültem, hisz ez számomra csakis pozitívan hat.
De „kirohanásával” nem tudtam mit kezdeni, többek közt azért sem, mert most Lorena volt az uralkodó felem…
A következő héten, mikor próbáltunk, sokszor hagytam az irányítást Lorenára. Ilyenkor nagyon boldog volt, s teljesen úgy viselkedett, mint egy kisgyerek. Folyamatosan dalolászott, pattogott, szervezkedett, táncolt… És örömmel ment vásárolni.
Teljesen Alice-re és Anyura hasonlított… És ez a változás „feltűnt” a többieknek.
Apámék teljesen el voltak hűlve, mikor önként és dalolászva kértem meg a lányokat a vásárlásra.
Hát, mondhatom, ilyet soha többé nem akarok, s ami még rá is tett egy lapáttal, hogy mindez pénteken történt, így Alice egy háromnapos körútra vitt… Mindenkit!
Gondolom, nem kell magyaráznom a fiúk reakcióit…
Edward szinte minden ötödik percben Bellát hívogatta… Őszintén szólva nem csodáltam azt, mikor nem vette fel.
Egy, én is meguntam volna már Edward hülyeségét, kettő, bármibe le mertem volna fogadni, hogy Jacobbal enyelgett időnként.
Ezért is, Edward minden ötödik percben ment volna haza. Alice és Lorena azonban nem engedte. A legmeglepőbb az volt, mikor Lorena még az erőnket is bevetette és azzal tartotta vissza.
A szél erejét hívta segítségül, s azzal tartotta vissza. Nem tudom pontosan hogyan, de nagyon hatásos volt.
Vasárnap, mikor visszaértünk, Edward nem is haza jött, hanem rögtön Bellához indult.
Én, orromat felhúzva battyogtam fel a szobámba, és magammal vittem a cuccaimat is.
Edward este már nem is tért haza, s enyhe hányinger kapott el a gondolatra, hogy Bellával alszik.
Hétfőn délután volt próba, ahol érződött már a pénteki előadás időpontjának közelsége.
Rengetegszer próbáltunk az egész héten, s volt olyan, hogy amikor Jackkel volt közös jelenetünk, akkor Lorenát engedtem előtérbe.
Azonban próbák után mindig sietősen távoztam, s mindig a partomra mentem.
És, ha hiszitek, ha nem, minden ilyen alkalommal, mikor a La-Push felé haladó kereszteződésnél mentem el, minden alkalommal Bellát láttam rajta piros furgonjában, s mellette a Jacob nevű fiú ült.
Kíváncsi voltam, Edwardnak mit adott be, miért megy minden nap le az indián fiúkhoz.
Mivel nekem nem igazán fűlött hozzá a fogam, hogy megkérdezzem, így Lorenára hagytam a dolgot.
- Edward?
- Hm? – nézett rám az említett.
- Miért megy le Bella minden nap La-Push-ra? – vágott egyből a közepébe Lorena.
- Megcsal a csajod, öcskös? – kapott a témán azonnal Apám.
ÓÓÓ… Apa, ha tudnád, mennyire közel állsz az igazsághoz…
- Az apja elutazott, s ragaszkodott hozzá, hogy ne legyen addig Bella egyedül, menjen le a barátjához – felelte nyugodtan, de azért csúnyán nézett Apámra.
- Érdekes… - hümmögtem. – Ma, mikor eljöttem a próbáról, megállított, mert nem égett rendesen a hátsó lámpám.
- Tessék? – lepődött meg rögtön, s már indult is volna, ha nem szólok rá.
- La- Push-ra nem mehetsz! – kiáltottam rá.
Csalódottan ült le, majd mobilját kapta fel. Bellát hívta.
- Mit keresel te La-Push-on? – kérdezte rögtön.
„Már mondtam” – hallottam Bella hangját. Azt is, hogy liheg.
Vajon mit csinálhattak…?
- Igen, de tudtommal apád itthon van! – vágta rá mérgesen. – Miért hazudtál?!
