Újjászületés 19.f

( Lorena szsz.)


A szobában mindenkin a rémület lett úrrá, de csak az arcokon. Mozdulni egyelőre senki sem mozdult…

Egyedül csak én nem féltem.

- Megkaphatom az innivalóm? - fordultam nagymamám felé.

Esmé végre magához tért és odanyújtotta a poharamat… Ezzel egy időben kezdtek el a többiek is mozgolódni.

- Miért jönnek? Honnan tudták meg? Mi lesz most? ...

… Ilyenek és ehhez hasonló kérdések hangzottak el egyszerre. Én csak némán figyeltem a családom kétségbeesettségét - közben italomat kortyolva -, de nem tudtam mit csinálni. Nem mondhattam, hogy:

„ - Nyugalom, úgysem lesz semmi baj, hisz tudják, ki vagyok… Egyébként pedig Nessie vagyok, és csak azért jönnek, hogy megtudják, hogy hogyan kerülhettem vissza az élők sorába stb. … stb. … ”

Szerintem idiótának néztek volna, bármennyire is szeretnek.

Így, félelem híján, fogtam magam, kivittem a már megüresedett poharamat, majd megfogtam újonnan kapott babáimat és a babaházban játszottam velük.

Körülbelül öt-tíz perce játszhattam, mikor is családom tagjainak feltűnt, hogy nem vagyok velük, hanem a nappaliban játszom.

Hát igen… Külső szemszögből egy halára ijedt kislánynak tűnhettem.

- Ne félj, Bogaram! Nem hagyjuk, hogy bántsanak! - jött oda hozzám Anya és az ölébe vett - Azonnal el kell tűnnünk! - fordult a többiek felé.

- Ne! - visítottam, mire 11 vámpír nézett rám értetlenül és meglepetten.

- Kicsim, muszáj elmennünk! - nyugtatott Anya.

„ De nekem mindenképp találkoznom kell velük ” - gondoltam - Én nem akarok elmenni sehova a családomtól! - nyavalyogtom fennhangon, koromhoz illően.

- Jajj, Kincsem! - sóhajtotta Anya és Apa egyszerre.

- Nem fognak bántani… - motyogtam - Érzem, hogy nem lesz semmi baj! Sőt, tudom! - néztem a többiekre határozottan.

- Érzed, mint egy látomást? - csillant fel nagyapa szeme.

- Csak nem Alicé váltál?- próbált poénkodni Apa.

- Nem, csak… Érzem - válaszoltam mindkettejüknek, azonban nagyapám szeméből továbbra sem tűnt el a csillogás… Biztos képességben reménykedik…

- Demetri úgyis a nyomunkra bukkanna – sóhajtotta végül nagyapa.

- Ezt nem gondolod komolyan?! - csattant fel Edward.

- Edward! Nem tudhatjuk mit akarnak -válaszolt nyugodtan.

- Dehogynem! Hisz Loli különleges! Biztos el akarják majd vinni! - kiabált, s föl-alá kezdett járkálni, majd végül megakadt a szeme rajtam. Tele volt szeretettel és féltéssel a tekintete...

Lassan kimásztam Anya öleléséből és elindultam Edwardhoz. Odaérve rögtön a karjaiba kapott. Szemkontaktust teremtettem vele, majd arcát simogatva kezdtem el nyugtatni.

- Sss… Nem lesz bajom… Nem fognak bántani… - suttogtam.

Edward egyre lassabban vette a levegőt, míg végül lenyugodott. A család meghökkenve figyelt bennünket.

- Elismerésem Loli! - szólalt meg Jasper. - Szépen lenyugtattad! Még rám se volt szükséged! - mosolygott, mire én elpirultam.

Ezután pár másodpercnyi csend állt be a szobába, amit csak az én, emberekénél lassabban verő, szívem tört meg.

- Akkor maradunk? - szólalt meg végül Apa.

- Igen - felelte Alice. - Láttam , hogy eljönnek, majd mennek is Loli nélkül, de hogy mi lesz közte az sötétség.

- Ezek szerint, csak kéne valami tartalék terv - szólalt meg Edward, de közben még mindig engem tartott.

A többieknek ez ellen semmi kifogásuk nem volt, így elkezdtek menekülési terveket gyártani. Nem szóltam közbe, csak egyenletesen Edward illatából lélegeztem… Olyan jól esett.

Nem érdekelt a párbeszédük… Tudtam, hogy Aroék úgysem fognak bántani, csak kíváncsiak lesznek az egész történetemre, hisz legutóbb épphogy csak elmondtam nekik valamit.

Arra kaptam fel a fejemet, hogy Edward halkan felmordult, és meredten Alice-t nézi, akárcsak a többiek.

Alice szemei egy pillanatig a semmibe meredtek, majd vissza is tért és gyorsan az órára pillantott.

- Egy óra múlva itt lesznek - jelentette ki.