Újjászületés 29.f

Egyre jobban éreztem Nessie fájdalmát, amit Edward szavai okoztak neki. Nessie nem tudott megszólalni, így helyette én vettem át közös testünk felett az irányítást és meggondolatlanul emlékeztettem Edwardot Nessie egykori létére. A család meg is volt lepődve, hogy tudok egykori szerettük létezéséről. Azonban nem tudtam válaszolni családom kérdésére, mivel hirtelen égető tüzesség járta át testemet. Fájdalmamban felsikítottam, de nem csak én. Főként belülről, Nessie hangja volt a legfélelmetesebb.
Szüleim, nagyszüleim, nagybátyám és nagynéném, Jack, valamint Edward és Bella ijedten figyeltek, és a nevemet kiáltották.
A testem átalakult valamilyen szinten, hajamból a göndörség eltűnt, a bőröm hófehérré vált, sőt, hajam színe egy-két árnyalattal sötétedett is.
Mikor ez befejeződött, el-elsötétült a látásom és meginogtam, majd a talaj vészesen közelíteni kezdett, miközben egy utolsó, minden eddiginél erősebb fájdalom járta át a testemet. Úgy éreztem, kettészakadok…
Apám ragadott, hogy ne landoljak a földön, mégis valami… Valaki hangos koppanással érkezett mögöttem a földre.
Testemet sokkal könnyebbnek éreztem, majdhogynem üresnek…
- Mi a…?! – lepődött meg Bella hangot adva magának. Kezével mögém mutatott.
Amilyen gyorsan csak tudtam, megfordultam Apám karjai között.
Egy sötétbarna hajú lány, eszméletlenül. Bőre hófehér volt, a szíve nem dobogott…
„Ahogy az enyém sem!” – döbbentem rá.
Furcsa volt nem hallani szívem lassú tam-tamját. Na, de ez most nem érdekelt, sokkal inkább az, hogy ki ez a lány?
Carlisle lassan a lány mellé lépkedett, aki továbbra is eszméletlenül feküdt a földön. Az arcát felénk fordította, de még így sem ismertünk rá.
Nessie, te tudod ki ő? – kérdeztem barátnőmet. Választ viszont nem kaptam. – Nessie, Nessie, Nessie! – szólongattam, de semmi.
- Vigyük az emeletre! – szakított ki gondolataim közül Carlisle hangja.
Ahogy felemelte az ismeretlent, jobban szemügyre vettem. Volt kisebb mértékű hasonlóság köztünk, de szőkés haja miatt anyámra jobban hasonlított.
Követtem őket, sőt az egész család jött utánunk.
Carlisle rendelőjében, a tükörben megláttam magam, ami sokkal inkább volt Lorena, sőt teljesen, és semmi Nessie. Apámra hasonlítottam.
Carlisle íróasztalánál feltűnt egy kép, amin még Nessie is rajta volt.
Pattogtak az agyamban a dolgok.
Nessie nem felel… Itt egy ismeretlen lány aki Anyára hasonlít… Én meg tiszta Lorena vagyok, tiszta Apám… De a lány tiszta Anya… Tiszta Nessie!
Nessie!
- Úristen! Nem lehet – suttogtam, és közelebb lépkedtem a lányhoz, aki Nessie! Kezeimet az arcára simítottam.
Lorena! – hallottam meg a hangját.
Itt vagyok. Mi történt?
Nem tudom… Nem tudok felébredni!
- Lorena, tudod, ki ez? – kérdezte Nagyapám.
Ne mondd el! – sipított Nessie.
- Én…
Kérlek. Edward amúgy se hinne neked. Még mindig nem hallja a gondolatainkat.
De…
- Loli, Kincsem, mi a baj? Ismered ezt a lányt? – kérdezte szelíden Anya.
- Igen – suttogtam.
Nessie nem örült neki, hogy színt akarok vallani, de amint elengedtem arcát, megszűntek a gondolatai.
- És el is mondod?! – türelmetlenkedett Bella.
- Neked ehhez semmi közöd! – vágtam vissza. – Menj és játssz a kiskutyáddal!
Én nem voltam félős, mint Nessie. Nyíltan le merem buktatni.
- Nem értem… - hebegte.
- Edward! – szólítottam meg nagybátyám. – Tudnod kell, hogy az a kis csitri melletted, végig hazudott. Mindent tud rólunk… A vámpírokról, Nessie-ről, a vérfarkasokról. És mindent Jacob Blacktől, mivel a kiskutya belévésődött. Azonban csoda módon Bellának van egy képessége, hogy védje magát a befolyásoltság ellen. Csak ezért tud ellenállni jacob „varázsának”.
Mindenki döbbenten nézett engem, Bellát, Edwardot, és a még mindig eszméletlen lányt.
- Edward… – hebegett Bella. A sírás határán állt.
Edward dermedten állt, én pedig megérintettem Nessie kezét.
IDIÓTA! – sikította olyan szinten gondolatban, hogy:
- Ne ilyen hangosan, megsüketülök! – kiáltottam vissza rá szóban.
Minek mondtad el neki?! Bellának kellett volna!
- Aha, persze – feleltem neki ismét szóban. Már nem érdekelt, a többiek mit gondolnak.
- Loli, mi folyik itt? – kérdezett rá Jack.
- Azt hittem, érthető…
- Amit Bella csinált, az igen, de te és a lány… Nem igazán.
- Az igazság az…
- Az igazság az, hogy ez most ráér. Előbb rendezzék ők a dolgaikat – nyekegte az épp felébredő Nessie.
- Felébredtél! – ugrottam a nyakába.
- Igen… És most már egyedül vagyok! – mosolygott. – De az előbbiekért még számolunk! – fenyített.
- Miért? Csak azt mondtad, ne áruljam el, ki vagy, mert úgysem hinnének nekem.
- Ne forgasd ki a szavaimat! – nevetett.
Kacagásunk teljesen elfelejtette velünk Bella hazugságát. De csak velünk… ugyanis már se Bella, se Edward nem volt a szobában… Ahogy Jasper sem.
Nessie a megmaradtak felé fordult.
- Jó titeket újra látni! – kacagott. – Ígérem, mindent elmondok, elmondunk nektek, csak várjuk ki ennek a drámának a végét. Elég nehéz lehet most nektek, hisz tudjátok…
- A neved esetleg elárulod? – kérdezte kedvesen Esme mama.
Én már majdnem rávágtam, hogy Nessie, de Nessie…