Újjászületés 18.f

(Lorena szsz.)


- Megjöttek! - kiált apa. Jasper, Alice, Esmé és Edward pedig kiindulnak a ház elé, hogy fogadhassák rég látott barátaikat.

Avagy barátainkat. Lehet, hogy még Lorenaként nem találkoztam velük, azonban Nessie-ként igen.

Igen, bizony! Már visszatért a memóriám, és igazán örülök. Persze a családból senki sem tudja. Még Edward sem!

Mikor egyéves lettem, aznap este újra találkoztam Szent Peterrel. Ő pedig a legtöbb emlékemet visszaadta. Mármint, mindenre emlékszem, csak néhány helyen homályosan. Edward pedig azért nem tudja, mert a gondolataim ezen részét lezárták előle. Egyszóval, ha bármi olyanra gondolok ami előző életemmel kapcsolatos azt Edward nem látja.

Valamint még nincs egyetlen képességem se. Peter azt mondta, hogy majd lesz és hogy legyek türelmes. Most nem vagyok épp türelmes…

Anya épp egy sokkal kényelmesebb és számomra szebb ruhát ad rám, majd újra fésülni kezdi a hajamat.

- Edward! - hallom meg lentről Tanya örömteli hangját. Biztos azt hiszi, hogy majd pont ő fog kelleni Edward-nak. Fel sem tűnik, és egy mérges sóhaj, majdnem morgás hagyja el a számat.

- Valami baj van? - húzza fel Anyu a szemöldökét.

- Semmi baj, Anyu! Sajnálom! - motyogom, s közben próbálok a lenti eseményekre koncentrálni, azonban gondolom lent is hallották, hogy valami bajom van és abbahagyták a beszélgetést. Apa toppan be a szobámba.

- Mi baj, Kisasszony? - érdeklődik, majd körbevizslat, s közben hümmög hozzá.- Azt hiszem baj van - jelenti ki határozottan.

- Ugyan mi? - ijed meg Anyu. Apa pedig felkap az ölébe és pörgetni kezd.

- Túlságosan is csinos a Kisasszony! - mosolyog rám és puszit nyom a homlokomra. Anya hangosan fújja ki a levegőt.

- Emmett, ne ijesztgess! - motyogja.

- Mi a baj, Kislányom? - fordul vissza hozzám.

- Semmi…- motyogom, majd arcomat a nyakához fúrom és egy puszit nyomok rá. Apa nevetni kezd. - Mennyi ajándékot kapok? - csillan fel a szemem és szüleimre pillantok.

- Először is megismerkedsz a család jó barátaival, majd aztán meglátjuk, hogy mennyire leszel jó kislány - mondja Anya viccesen.

- Akkor induljunk is! - pattanok ki Apa öléből és indulok el lefelé. Hirtelen Apa újra a karjaiba kap, majd a nyakába ültet és úgy sétál le velem a nappaliba. Az utolsó lépcsősorra érve családom hangos éneklésbe kezd:

- Boldog szülinapot! Boldog szülinapot! Boldog szülinapot, Lorena! Boldog szülinapot! - majd mind tapsolni kezdenek.

- Köszönöm! - ujjongok, majd sorra megölelem családom tagjait. Bár Edwarddal elég nehéz volt, hisz ő nem tudhatja meg, hogy szerelemmel szeretem. Milyen is lenne, ha egy kétéves beleszeret a nagybátyjába?

Edward mellett szorosan Tanya állt. Próbáltam kedvesen mosolyogni rá,de szerintem csak egy gúnyos mosolyra futotta. Ez van! Nem kéne úgy rámásznia Edwardra!

Hirtelen Jasper halk kacagására lettünk mind figyelmesek.

- Mi a baj, szívem? - kérdezte tőle Alice.

- Semmi csak… - kuncogott tovább, én pedig fülig pirultam. Bár sokkal halványabban , mint az emberek szoktak. - Szerintem Tanya, ne nyomulj annyira Edwardra!

Először mindenki értetlenül nézett Jasperre, majd mikor észrevették pirosas arcomat, mind kacagni kezdtek.

- Csak nem féltékeny az ifjú hölgy? - nevetett Edward, majd az ölébe kapott. Arcomat elrejtve válaszoltam:

- És ha igen?...

Most meg mindenki abbahagyta nevetést… Ez idegesítő. Miért kell mindent egyszerre csinálniuk?

- Amúgy kik ők? - próbálok terelni. Nagypapi, azaz Carlisle tér magához először.

-B ocsáss meg, Angyalkám! - mosolyog rám szelíden. - Ők a Denali-klán tagjai, akikre vártunk. Ők Elezar és Carmen- mutat az illetőkre. - Kate… Irina… És melletted Tanya.

- Helló! - köszönök angyalian. - Lorena Lilian Cullen, de a Loli-t jobban szeretem.

- Igen, tudjuk ki vagy! - mosolyog rám Carmen. - Ölbe vehetlek?

- Persze… - felelem bizonytalanul. Edwardra, majd Tanyára nézek, végül átmászom Carmen karjaiba.

- Milyen nagy vagy! - csodálkozik egyfajta áhítattal a szemében. Elezar, Kate és Irina is közelebb jön hozzám, míg Tanya egy nagyon picit megszeppenve áll Edward mellett.

- Igen, kicsit gyorsan növök! - fintorgok, ami mindenkit mosolygásra késztet.

Miután újra megismerkedtem a Denali- családdal, felvágtuk a tortámat. Hatalmas volt. Nem értem Alice miért vesz ekkorát, mikor úgyis csak én fogom megenni.

Utána az ajándékaimra került a sor. Nagyiéktól könyveket kaptam, Alicetől és Jaspertől ruhákat és kiegészítőket. Anyától és Apától babákat és plüssöket. A Denaliktól pedig egy nagy babaházat.
Edwardtól pedig egy gyönyörű, arany pillangós nyakláncot kaptam. Annyira megtetszett, hogy a nyakába ugrottam és egy nagy cuppanós puszit nyomtam az arcára, majd rögtön el is pirultam.

- Nehogy elrabold tőlem a Kislányom, Edward! - fenyegette meg Apa játékosan. Edward csak megforgatta a szemét, majd mosolyogva fordult ismét felém.

- Tetszik?

- Nagyon! A pillangók annyira szépek!Köszönöm! - öleltem meg megint.

- Örülök, hogy tetszik! - mosolygott rám a féloldalas mosolyával, és a szívem valamivel gyorsabban kezdett el verni. Elpirulva másztam vissza Anya ölébe. Ő csak egy puszit nyomott a homlokomra.

Alice épp a konyhából táncolt befelé egy pohár eperlével, amikor hirtelen megállt és szemei elködösödtek. Jasper rögtön mellette termett, Esmé-vel egyetemben aki a poharat kapta el, ami kiesett a kezei közül.

- Édesem, mit látsz? - kérdezte Jasper.

- A Volturi… - erre a szóra mindenki megdermedt -, idejön… Loli miatt… -suttogta a végét már sírással és ijedséggel vegyes hangon.

A nappalira halálos csend szállt… Mindenki meg volt ijedve, kivéve én, aki tudtam mindent…

Úgy tűnik nem várnak tovább…


Raktam fel képeket!