II.-Ötödik fejezet

Én pedig egyedül maradtam...

Első nap lévén nem volt házim, így a konyhába vettem az irányt vacsorát csinálni. Amikor a hűtőt akartam kinyitni azon egy üzenet várt minket:

Amibe átöltözik Anne

"El kellett mennünk, egy hét múlva jövünk! Legyetek jók! Puszi Anya és Apa"

Remek, gondoltam, így kevesebbet kell főznöm. Bár tény, hogy hiányoznak anyáék, de már hozzászoktunk. 

Nem sok étvágyam volt, végül csak egy kis spagettit készítettem kettőnk számára. Kicsit sokáig tartott, ugyanis anya titkos receptje alapján csináltam, ami bár elég fárasztó, de megéri, mivel mennyei. Az egésszel két óra alatt végeztem.

Mivel csak délután négyre járt az idő, és Forkshoz képest jó is volt, úgy döntöttem, festeni fogok.

Anne műhelye

Felmentem átöltözni, majd át a dolgozó szobámba, avagy a műhelyembe.

Állvány

Megfogtam az állványomat, a festékes táskámat, amiben különböző ecsetek, festékek, ceruzák illetve a vázlat füzetem volt, meg egy üres vásznat, és elindultam a kocsimhoz.

Anne kocsija

Miután bepakoltam, beszálltam, és  La-Push felé vettem az irányt. Az egyik kereszteződés után nem sokkal lehúzódtam szélre, majd kivéve a csomagomat gyalog folytattam tovább az utamat. Nem akartam semmi állat figyelmét magamra vonni, avagy pont elijeszteni őket, így eltűntem...

Két éve, mikor megírtam azt a naplóbejegyzést, tényleg megváltoztam. Továbbra is csendes, visszahúzódó voltam, azonban nem tudom miért, de megjelent ez a képességem, avagy áldásom. Képes lettem magamat mások számára láthatatlanná tenni, eltűnni. És nem csak nem láttak, hanem nem is hallottak, vagy érzékeltek.

És lehet, hogy nem volt szép, de jó párszor használtam a képességemet, hogy kémkedjek, és talán épp ezért is javult meg a kapcsolatom a húgommal. Sok mindent tudtam meg róla, illetve a múltbeli állítólagos barátairól, akik ki akarták használni. Nekem viszont sikerült megvédenem őt, ha már magamat nem mindig tudtam... Eleinte nem működött jól a képességem, nem is tudtam, hogy kell használni, épp ezért is kerültem egyszer-kétszer nagyobb bajba... Azonban csakis áldás számomra ez, hisz miután megtanultam uralni, akkor tudtam egyedül lenni, amikor csak akartam, és azt csináltam, amit csak szerettem volna.

Egyre beljebb haladtam az erdőben, keresve valamit, amit szívesen megfestek. Szerencsémre találtam egy csodaszép tisztást vízeséssel, ahol pár őz is tartózkodott.

Tisztás, amit megfest

Felállítottam az állványomat, kiszedtem az ecsetjeimet, festékeket kevertem, majd a tóból mertem egy kis vizet is, és nekiláttam. Gyorsan felskicceltem mindent, mielőtt az összes állat eltűnne. A festéshez, ahhoz, hogy mi milyen színű legyen, vagy mit kell még esetleg javítani, már általában a képzelőerőmet, illetve az emlékeimet használtam. Szépen, lassan haladtam, nem akartam hibát véteni.

Aztán egyszer csak megtört az erdő megszokott rendje... Kisebb állatok, valamint az őzek menekülni kezdtek, a távolban pedig mancsdobogásokat hallottam. Farkasok!

Tisztás, ahova megérkezik

Meg kellett volna ijednem, de tudtam, hogy biztonságban vagyok. A kalandvágy fűtött, így mindent hátrahagyva, csak vázlatfüzetemet és egy ceruzát magammal víve megindultam. A menekülő állatokra, illetve a hallásomra hagyatkozva értem egyre közelebb. Ahogy csökkent a távolság, úgy lett minden egyre zavarosabb. Emberek! Emberek beszélgettek. És pontosan onnan jött a hang, ahonnan a farkasok morgása.

Egy tisztás vonalai kezdtek kikörvonalazódni előttem. Megszaporáztam a lépteimet és álcámban kiléptam a tisztásra.

Abban a pillanatban megmerevedtem. Nem akartam hinni a szememnek. Az egész olyan hihetetlen volt, mégis igaz!

Kérlek szépen titeket írjatok pár kommentet!! Köszönöm!