II.- Hatodik

„Mindig is hittem a természetfelettiben. Boszorkányok, varázslók, tündérek, démonok, angyalok, vérfarkasok, vámpírok, jók és rosszak… Most mégis olyan nehéz hinnem a tényeknek…A gyorsaságuk, a szépségük, az erejük, az amit csinálnak, ahogy csinálják…”

Nem tudtam igazán mit csináljak, mit gondoljak. Ott voltak a Cullen-Hale gyerekek, akiket ismertem, de biztos voltam a többi négy személy kiben létében is. Akik igazán megleptek a Cullen család oldalán álló húgom, valamint a farkasok mellett szobrozó Maya volt. Maya szorosan Charlie mellett állt, a mögöttük lévő farkasokat - ha emberek lettek volna -, biztosra veszem, hogy ismertem volna őket.

Maya és Evah viszont nem lepődtek meg, hogy a túloldalon látják a másikat. Tudtam, hogy titkoltak előlem valamit de ezt sosem hittem volna.

Charlie már épp megszólalt volna, amikor húgom és barátnőm egymás felé kezdtek rohanni, és megölelték egymást. A két csoport mintha számított volna erre, nem mozdultak, viszont feszülten figyelték a másikat. Nathan csak épphogy közelebb lépett testvérem felé, Charlie rögtön védekező pozícióba állt, majd mindenki más is így tett.

Morogtak. Cullenék is. Nem tudtam eldönteni, mik ők. Szépek és gyorsak, a szemszínük hasonló borostyán árnyalatú, de ennyi tudással még mindig bárkik lehettek, akár alakváltók is, mint drága barátaim, vagy tündérek, angyalok, akármik.

Charlie végül abbahagyta a morgást, és megszólalt:

- Üdv újra itt!

- Köszönjük, jó újra itthon lenni. Gondolom, a megállapodás továbbra is érvényben van - felelt kellemes, nyugodt hangon - ha jól tippeltem -  Carlisle.

- Természetesen! - bólintott Charlie, majd átkarolta Maya derekát és visszahúzta a falkához. Húgom is újra csatlakozott a Cullen családhoz.

- Ti ismeritek egymást? - lepődött meg Evah.

- Igen, régebbről… - somolygott Charlie.

- De hát a Cullenek legalább húsz éve nem voltak itt… - gondolkodott Evah. Az én fejemben pedig csak az villogott, hogy: „húsz év”.

- Nyugalom Evah! Csak egy kicsit füllentettem nektek anno! - felelt mosolyogva barátom. - Most múltam 21…

Azt hiszem, engem jobban meglepett a dolog, mint Evie-t. Tisztán emlékeztem, hogy tavaly még csak a 18. születésnapját ünnepeltük…

- Utoljára egy éve volt itt fajtátokbeli, vagyis vörösszemű. Maya akkor változott át, védve a barátnőjét - mesélte Charlie, s közben természetesen Mayára, és engem meglepve Evie-re mutatott.

Rettentő dühös lettem, ugyanis fogalmam sem volt erről. Úgy láttam, nem csak engem lepett meg a hír, ugyanis Nathan azonnal birtoklóan és védelmezően ölelte át szerelmét…

Azonban újabb szó keltette fel a figyelmemet: „vörösszemű”!

- Szerencsére azonban nem sikerült megharapnia! – fejezte be mosolyogva Charlie.

Én ugyanekkor csaptam egy hatalmasat a homlokomra. Vörösszemű és megharapni egy mondatban… Cullenék vámpírok!

La-Push-i barátaim pedig alakváltók… ~Én vajon mi lehetek?~gondoltam bele egy pillanatra, azonban ekkor valami olyan történt, amitől a lélegzetem is elállt. A rétre besütött a napfény!

Cullenék pedig, mint valami fényes diszkógömb kezdtek el csillogni…
Gyönyörűbbet, szikrázóbbat még nem is láttam. Akartalanul is elkezdtem felskiccelni a látottakat. Szerencsém volt, ugyanis a két társaság még beszélgetett egy kicsit, így alaposan szemügyre tudtam őket venni. Próbáltam minden arcvonást, körvonalat, érzelmet megjegyezni.

A varázs azonban hamar elmúlt, a nap eltűnt és sötét felhők kezdtek gyülekezni. Gyorsan, túl gyorsan. A két csoport is felfigyelt erre, majd köszönés után távoztak.

Ijedten jutott eszembe hátrahagyott festményem, ha elkezd esni az egész odalesz! Mint egy őrült kezdtem el rohanni visszafelé, szerencsére az idő kitartott addig, míg mindent sikeresen bepakoltam a kocsimba.

Igazából fel sem tűnt, hogy ilyen mélyen voltam az erdőben, valamint hogy a találkozó is milyen messze volt tőlem, mégis meghallottam a farkasokat…

Épp lecsuktam a csomagtartót, amikor elkezdett cseperegni. Fintorogva néztem fel az égre.

A dudálásra ijedten ugrottam meg, egy kocsi állt meg mellettem…